Péntek esti tanítás (2010.04.02.)
Házasság II.
A házasság védelme
„Mennyei Atyánk, fiadnak Jézus Krisztusnak nevében jöttünk ide el és jöttünk össze az ő nevében. Köszönjük, hogy egybehívtál minket ezen a helyen és elváró hittel vagyunk Mennyei Atyánk, hogy a Szent Szellemed által te szólsz ma közöttünk és kijelented a te Igédnek mélységeit a mi szívünkben. Köszönjük, hogy engedelmeskedhetünk a te Igédnek, köszönjük, hogy hallhatjuk a te szódat és azt megcselekedhetjük. Köszönjük, hogy eredményeket érhetünk és gyümölcsözőek lehetünk a házasságainkban, gyermekeink nevelésében a te dicsőségedre. A Te arcodat keressük, a te vezetésedet keressük, téged imádunk és téged szolgálunk és hisszük azt, hogy a Szellem hangját tisztán meghalljuk és nem fogjuk eltéveszteni, hanem megcselekedjük mindazt, amire a Szellem vezet bennünket. Köszönjük, hogy megáldasz bennünket feljebb, hogy nem mint kérnénk, vagy elgondolnánk! A Jézus hatalmas nevében! Ámen!
Egy kicsit ismételjük át a múlt hetieket. Emlékeztek, hogy arról volt szó, hogy az Isten a családban lévő férfinak és nőnek azt mondja, hogy: össze kell ragadnotok, ragaszkodnotok kell egymáshoz, ugyanakkor el kell hagynotok a szüleiteket egy bizonyos értelemben. Az I. Mózes 2:24 mondja, hogy „annakokáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját és ragaszkodik a feleségéhez és lesznek egy testté”.
Ez volt az egyik vezérige a múlt héten, amiről sokat beszéltünk. És szó volt többek között arról is, hogy milyen az ideális házastársi kapcsolat. Isten az Igében egy jó példát hozott erről a gyülekezet és Krisztusnak a példájához hasonlítja a házasságot. A legjobb házastárs az olyan, mint ahogyan Krisztus viselkedik a gyülekezettel és, ahogyan a gyülekezetnek kellene viselkednie Krisztussal. Ez a legjobb példa és ez az ami megvalósítható és gyümölcsöző lehet mindannyiunk számára, vagyis ennek a példának a követése.
Ha abba belegondolunk minden krízis-helyzetben, hogy mit tenne Jézus abban a szituációban, amiben te vagy és ebbe egy kicsit belegondolunk, és azt cselekedjük meg, akkor biztosan nem fogjuk eltéveszteni a kapcsolatainkban. Mit tenne a gyülekezet, mit kellene tennie Jézussal a gyülekezetnek egy bizonyos szituációban?
Arról is beszéltünk, hogy az elkötelezettség az azzal jár, hogy bizony odaragadok a másikhoz és egy teljesen új családot hozok létre a férjemmel vagy a feleségemmel és nem úgy tekintek a férjemre, vagy a feleségemre, hogy az én családomnak a részesévé vált, hanem úgy, hogy az én társam és vele külön alakítunk egy családot. Nem kell minden kapcsolatot megszakítani a szülőkkel, nagyszülőkkel, rokonsággal természetesen, a kapcsolatot szorosan tartani kell, de egy bizonyos értelemben igen is el kell hagyni őket, el kell hagyni azt a függőséget, amely akár évtizedeken keresztül fennállt, mert ők neveltek, ők adták az anyagi fedezetet a neveltetésre, stb. Tehát a függőségeket fel kell adnia a gyermeknek és meg kell tanulnia azt, hogy az Úr kell legyen a forrása minden körülmények között, nem pedig a szülő. Sokan úgy élik az életüket, hogy ha valami anyagi nehézségbe kerülnek, akkor azonnal futnak a szüleikhez, mert nekik van pénzük (ha van) és akkor ők majd megsegítenek. De ez nem jó politika, mert így nem tanulja meg az ember soha azt, hogy hogyan legyen a saját maga ura. És amikor majd anyu, meg apu nem lesz, akkor bizony „kínkeserves” lesz annak a megtapasztalása, hogy milyen is saját lábon megállni. Hamar kiderül egyébként az, hogy mennyire felnőtt egy férfiember, vagy egy új asszony, akkor amikor fizetni kell a gázszámlát, a villanyszámlát stb. Bizony a gyermekeket meg kell tanítani az önállóságra és arra, hogy az elvárások az Igéből, Istentől legyenek a szükségek betöltésére, ne pedig a szüleiktől, ha már nem élnek otthon. Amíg otthon élnek a gyerekek a szülőknél addig értelemszerűen a szülők a gyermeknek bizonyos értelemben az ellátásuknak a forrása. De már pici gyermekkortól a gyermeket meg kell tanítani arra, hogy ne mindent a szüleitől várjon el, hanem a hitét gyakorolva a magvetést és egyéb szellemi törvényeket gyakorolva Istentől várja el mindig azt, hogy neki előrehaladása lesz.
Ez nagyon jó dolog abban a helyzetben is, amikor valamilyen szükséglete nincs betöltve a férfiúnak, vagy a asszonynak a házasságban. Sok kapcsolat azért fut zátonyra, vagy azért kínlódik, mert a másiktól várja a fél mindig a saját szükségleteinek a betöltését úgy szellemileg, mint lelkileg, mint testileg. De mind szellemileg, mind lelkileg, mind testileg Isten az összes szükségletedet ki tudja elégíteni. Egy ajándék (írja egyébként a Korinthusi levél) az, hogy le tudja az ember az életét élni házastárs nélkül is, ugye ez lenne a cölibátus (ahogy a katolikus papoknál ez törvényszerűen jelen is van). Pál apostol is házasság nélkül élte az életét, és maga Jézus is. Ugyanakkor a legtöbb prédikátor a Bibliában mind házas volt. Külön ajándék az, ha tud az ember élni egyedül, ugyanakkor ha valaki valakivel házastársként együtt él, akkor meg kell tanulnia már a legelején, hogy ne a másiktól várja a saját szükségletének a betöltését se anyagilag, se érzelmileg, se semmilyen úton-módon. Mert, ha ezeket nem kapja meg, akkor csalódások lesznek. Természetesen érkezik a házastárstól érzelmi-testi-lelki-szellemi bátorítás és az összekapcsolódás folytán sok minden jó dolgot kap a férj a feleségétől, és fordítva is optimális esetben. De tudd meg, hogy sok házasság azért kínlódik és azért szenved, mert egymással szemben a pároknak olyan elvárásaik vannak, amelyek nem jogosak.
A te boldogságod, békességed legteljesebb kiteljesedését megélheted házastárs nélkül is. Nem igaz az önmagában, hogy csak a házas ember élhet teljes életet. Mert íjra az Efezusi levél, hogy: be lehet teljesen „teljesedni” Isten dicsőségével házastárs nélkül is.
Nézzük meg az Efezus 3:19 verset szó szerint:
„És megismerjétek a Krisztusnak minden ismeretet felülhaladó szeretetét, hogy ekképpen beteljesedjetek az Istennek egész teljességéig.”
Ha ennek szellemében éli a házastárs is a házas életét, hogy nem állandó nyomást gyakorol a másikra, hogy: te add már meg nekem azt, amit meg kell neked adnod, mint férj, add meg neked azt, amit meg kell tenned felém és a másik irányba is. És mindkét irányban mennek ezek a nyomások, hogy: neked ezt meg kell tenned értem, stb. Ez önzőség lesz, mert a másiktól várja el azt, amit Istentől kellene, hogy megkapjon. Azon túlmenően, hogy a házastársától is megkapja ezt, ez csak egy bonusz. Hab a tortán. Ezt nehéz feldolgozni így első hallásra, de sok kapcsolat épen maradt volna akkor, ha nem a másikra mutogattak volna, hogy: de hát ő nem tette meg értem azt, amit meg kellett volna tennie.
Neki ki kellett volna mosnia a ruhámat, el kellett volna mosogatnia, ki kellett volna takarítania, dolgoznia kellett volna, pénz keresni…. Ezek mind-mind nyomósak lehetnek a maguk helyén, de akkor sem a másik kell legyen a forrásod semmilyen tekintetben, hanem maga Isten a házasságban is. És amikor ezt megtanulod, akkor nem fogsz kétségbe esni akkor, amikor bal lábbal kel fel a férjed, vagy a feleséged és egy rossz napja van és esetleg megbánt, vagy valami rosszat tesz, vagy olyat tesz, ami neked nem tetszik, hiszen te könnyen meg tudsz neki bocsátani és szereted őt.
Sokkal könnyebb szeretetben járni akkor, ha nincsenek olyan magas elvárásaid, amiket te sem teljesítesz egyébként, ha te vagy abban az adott helyzetben.
Beszéltünk a múlt héten arról is, hogy az új családnak teljesen függetlennek kellene lennie a régitől és beszéltünk arról is, hogy jó és örömteljes dolog, hogy vannak nagyszülők a családban és köszönjük Istennek, hogy ők a gyermekeinket ellátják bizonyos időközönként. Úgy is szokták mondani, hogy vigyáznak rájuk.
Örülünk a nagyszülőknek, de azt is tudnunk kell, hogy nem a nagyszülőnek kell felnevelnie a gyerekünket. Ha túl sok időt tölt a nagyszülővel a gyerek, az nem jó, mert nem a nagyszülő hivatott arra, hogy felnevelje a gyerekeket. Jó dolog, hogy időt tudnak velük tölteni.
Az sem jó, ha a nagyszülők fizetik ki a számlákat folyamatosan, nem jó, ha függőség áll fenn a nagyszülő és gyermek, vagy nagyszülő és unoka között. Az, hogy húsvétra, karácsonyra, vagy névnapra ajándékokat kap vagy bármiféle anyagi, tárgyi ajándékot ad a szülők a gyermekének, unokájának ez természetesen jó dolog. De ha ebből rendszer van az nem jó. Nem jó, ha a hét hét napjától öt napot a gyermekek a nagyszülőkkel vannak, mert a szülők reggel hattól este nyolcig dolgozik és nincs idő a gyerekével foglalkozni, ez nem jó.
Miről beszéltünk még a múlt héten?
Van egy Ige az Ámos 3:3-ban, ez pedig az egyetértésről szóló Ige és most lapozzatok oda:
„Vajon járhatnak-e ketten együtt, ha nem egyeztek meg egymással.”
Visszatérve a házasság témájára, vajon járhat-e egy férfi és egy nő együtt úgy, ha nincsenek egyetértésben. A válasz egyértelműen nem. Egy férfinek és egy nőnek, ha házasságra lép, akkor közösségben kell lenniük. Nem járhat úgy együtt két ember, ha nincs egyetértésben. Szokták mondani, hogy az ellentétek vonzzák egymást. Lehetséges, de a kis dolgokban. A nagy dolgokban nem. Gondoljunk arra, hogy mi keresztények járunk a gyülekezetbe, de mondjuk nagy dolog lenne az az ellentét, hogy a férj jár a gyülekezetbe, az asszony pedig nem jár. Valaki mélyen elkötelezetten kívánja az Urat szolgálni és el akar mélyülni Isten Igéjében, míg a másik fél nem akar elmélyülni benne. Ez egy nagy ellentét.
Mondják azt néhányan, amikor párt választanak, hogy: az én férjem, vagy az én feleségem, vőlegényem vagy menyasszonyom most még nem annyira nagyon buzgó az Úrban, de én annyira szeretem őt, hiszem hogy majd az Úr megváltoztatja és hiszem, hogy majd el fog mélyülni az ő Istenbe vetett hite. Ez nem jó politika házasság előtt! Erre nincs garancia, mert a másik életét, szívét te nem tudod manipulálni.
Mint ahogy mondják sokan, hogy miért baj az, ha én járok hűségesen gyülekezetbe, de a vőlegényem, aki nem sokára elvesz engem feleségül nem akar. Miért olyan nagy baj ez? Nem akadályoz engem ő semmiben! De lehet, hogy ő újjá sincs születve és a Biblia határozottan mondja, hogy mi köze a hívőnek hitetlenhez? És ha valaki tőlem megkérdezné, hogy hozzámenjen-e egy ilyen férfihez, vagy megkérdezné valaki, hogy elvegyen-e egy olyan lányt, hogy az nem akar, nincs benne hajlandóság, hogy hívővé váljon, akkor azt mondanám, hogy: ne tedd! És ne ringasd magad olyan álomba, hogy ő majd egyszer valamikor (mert te annyira hiszed) bejön az Úrhoz és te majd meg tudod őt változtatni.
Két lehetőség van, vagy bejön, ez a hazardírozás, vagy pedig nem. Ha nem jön be, akkor ha bejön akkor ő válik olyanná, mint amilyen te és elmélyült lesz, ha pedig nem, akkor te fogsz olyanná válni, mint amilyen ő. Erre fel kell hívni a gyermekek figyelmét is és a fiatalok, a házasság előtt állók figyelmét is, mert becsapják az emberek magukat azt gondolván, hogy ennek nincs jelentősége. De bizony láttam már embereket a gyülekezetből úgy elmenni, hogy a másik miatt nem jár már a gyülekezetbe, miközben előtte hűségesen itt volt és nem lehetett szinte kirobbantani sem az istentiszteletekről. Mindig itt volt minden héten, és jött egy férfiember, akibe beleszerelmesedett, aki egyszer-kétszer eljött, de utána már nem jött és azóta sem láttam az asszonyt sem a gyülekezetben. Összeházasodtak élnek úgy, ahogy élnek, de az Istennel való kapcsolata szinte teljesen megszakadt a hölgynek, aki előtte hosszú ideig gyülekezetbe járt.
Szokták mondani azt, hogy alapvetően három dolog van, ami elszakíthat téged Istentől. Egyik az a hatalom, másik a büszkeség, a harmadik pedig a másik nem. És ebben nagy igazság van, több ilyen példát láttam már, hogy az lett a vége, hogy „nem lett jó vége”.
Ha valaki házasságra lép valakivel, akkor fel kell készülnie arra, hogy az ellenség mindent megpróbál megtenni majd azért, hogy szétválassza őket. Amiről az Ámos 3:3 ír, hogy: „vajon járhatnak-e ketten együtt, ha meg nem egyeztek egymással”, ez a megegyezés valahogy megosztássá fajuljon azon munkálkodik a sátán házasságokban (ezt nagyon tisztán látni a világban). Ötven, hatvan, vagy száz évvel ezelőtt (bár még nem éltem akkor), de nem így működtek a házasságban a dolgok, mint ahogy most. Manapság az emberekben nincs az a fajta elkötelezettség, mint ami volt évtizedekkel ezelőtt, ha valakivel összekötöttem az életemet akármi jöhet jó vagy rossz, akkor is ki fogok tartani mellette és azon fogok dolgozni, hogy helyreálljon az a probléma, ami megpróbál minket szétválasztani. Sátán célja az, hogy távolságot hozzon közted és a társad közé és ezen munkálkodik éjjel-nappal, hétről-hétre, hónapról-hónapra, évről-évre. Azon munkálkodik, hogy éket próbál közétek verni és azon van, hogy szétválasszon. És ha elég nagy lesz majd a választóvonal, akkor elvesznek az érzelmek, az érzések, a vonzalom és nincs már semmi, ami miatt úgy éreznéd, hogy én ezzel az emberrel akarok együtt élni. Miközben pár évvel ezelőtt akár olyan nagy volt a szerelem, a rózsaszín köd, hogy fel sem merült benned, hogy bármi közétek állhat, hogy bári miatt szétmehet a kapcsolat.
Az emberek sokszor az ördögnek utat engednek a saját hústestük miatt és összevesznek olyan apróságokon, amelyek valóban nem lényeges dolgok. Hogy a wc ülőke fel van hajtva, vagy le van hajtva, hogy a fogkrémnek a közepe, vagy az eleje van nyomva. És háromnapos hidegháború állhat fenn a kapcsolatokban ilyen apróságok miatt, vagy ehhez hasonló apróságok miatt. Ezek nevetséges dolgok, de ha nincs pótolva a wc papír a wc-ben és föl kell nyúlni érte a szekrény tetejére, ez lehet valaki számára egy olyan égbekiáltó hanyagság a másik részéről, hogy képes ezért egy hétig nem szólni a másikhoz. Sok házasságban előfordul ez azt hiszem, hogy eltévesztik az emberek és apró dolgoknak nagy jelentőséget adnak. Ezek az apró dolgok ékként verődnek az emberek közé és azt gondolná az ember, hogy ilyen apróságokon nem akadok fenn és továbblépek ezen, de bizony amikor ezek egymásra rakódnak és nincsenek megbeszélve és nem jó a kommunikáció erről, akkor előbb utóbb úgy fekszik egyik ember a másik mellett éjszakáról éjszakára, mintha egy idegen lenne mellette. Vagy úgy feküdhet akár a férfi az asszony mellett egy ágyban, mintha kilométerre lennének egymástól. Semmi érzelem, semmi vonzalom, semmilyen érzelem nincs közöttük, csak vannak és elviselik egymást.
A Példabeszédek 17:14 azt mondja:
„Hogy mint aki árvizet szabadít el, olyan a viszály kezdete. Azért mielőtt kihatna, hagyd el a perpatvart.”
A Biblia sok helyen foglalkozik azzal, hogy a viszályt, a szeretetlenséget a legelején el kell fojtani. A legelején tudni kell azt, hogy nem szabad ezt tolerálni. Bármily kicsiny tűz, ímé mily nagy lángra boríthatja akár az egész erdőt, a legkisebb kis csepegés is a konyhában, ami a csapból jön előbb-utóbb (ha nincs elállítva) pocsolyát hagy maga után. Ha még mindig nincs elállítva a csöpögés, akkor elborít teljesen az ár. Pici kis viszálykodás, pici kis veszekedések, amik nincsenek megbocsátva, megbeszélve
mind-mind arra vezetnek, hogy árvíz szabadul el.
A Példabeszédek 25:15-ben olvassuk:
„Tűrés által engeszteltetik meg a fejedelem, a szelíd beszéd megtöri a csontot.”
Bizony, amikor az ember hosszútűrő olyan helyzetben, amikoris neki lenne igaza, de mégis megtanulja azt, hogy befogja a száját és megtanulja azt, hogy igen, nekem most vissza kell vonulnom és nem kell ebben a veszekedésben partnernek lennem, akkor ez az Ige valóságba jön és gyümölcsöt terem, hogy: Tűrés által engeszteltetik meg a fejedelem és a szelíd beszéd megtöri a csontot.
Egy másik helyen a Példabeszédekben azt írja, hogy: „a szelíd felelet elfordítja a haragot.” Ismeritek ezt az Igét? Egy veszekedéshez, vitatkozáshoz, háborúsághoz mindig két ember kell. Nem láttam még egy embert sohasem veszekedni önmagával. Nem szokott általában a tükör előtt veszekedni saját magával. Mindig két ember kell hozzá.
Általában úgy indul a dolog, hogy valamelyik kiesik a szeretetből és a hústest indulatából szól valamit, vagy tesz valamit. Elhagyja a Szellemet (kilép a Szellem síkjából a testi birodalomba) és ezzel valamiféle sérülést okoz a másiknak. Ha a másiknak van annyi bölcsessége és esze, hogy ezt nem viszonozza testi módon, akkor már a leges legelején le lehet fojtani azt a veszekedést, ami fellobbanhat mint a láng. Tudjátok ugye, hogy miről beszélek?
Sokszor az ember, mikor már visszaszól keményen annak, aki megbántotta őt, már akkor tudja, hogy ezt nem kellett volna. Hiába nekem volt igazam, de mégis ebből egy órás vagy két órás balhé lesz, utána pedig nem szólunk egymáshoz, vagy hidegháború lesz közöttünk.
Azt hiszem, hogy ezek a házasságról szóló tanítások egyébként felkészítenek, és vezetnek bennünket a házasság témakörében és adnak nekünk bölcsességet. Hiszem azt, hogy mikor ezt a tanítást majd valamikor folytatni fogom, akkor még újabb és újabb kijelentések fognak érkezni mindannyiunkhoz. Az biztos, hogy a rosszul működő házasságok gyümölcse az a rengeteg fiatalkorú, akiknek „engedetlen” viselkedése visszavezethető arra, hogy nem kapták meg azt a mintát otthon, amit Isten tudna nyújtani az Igén keresztül. A fiúk nem tudják azt, hogyan kellene férfiúvá válni, nem tudják, hogy milyenné kellene válni, mert nincs egy jó apakép előttük, mert van ott egy válás, vagy egy rossz házasság stb. A lányok nem tudják azt, hogy hogyan kellene asszonnyá válni és sok az összezavarodottság, a krízis, a labilisság. Ezért labilis sok házasság is. A helyzet az, hogy Isten Igéjében minden kérdésre választ kaphatunk.
És ha Isten úgy tervezte, hogy a család egy férfiúból egy asszonyból és gyermekekből áll, akkor ezt el kell fogadnunk és nem kell okoskodnunk, hogy: de hát lehet két férfi egy családban és azok is nevelhetik a gyermekeket. Nem nevelhetik! Mert az nem egy jó kép, nem egy jó minta! Isten megteremtette az embert, kivett belőle egy darabot (az asszonyt) és a kettőt összetette és adott nekik gyerekeket. És azt hiszem, hogy ezt a példát egy magas szintre el lehet vinni. Ezt hívja a Biblia családnak.
A gyülekezet annyira erős, amennyire a benne lévő családok erősek. A mi gyülekezetünk, a szekszárdi gyülekezet annyira erős, amennyire az én családom, a te családod és a gyülekezet tagjainak a családjai erősek. Nem tudunk annál erősebbek lenni, hiába áltatjuk magunkat. Hiába szeretnénk nagy terveket szőni és nagy dolgokat beteljesíteni. Olyan mértékben fogjuk tudni ezt megtenni, amilyen mértékben igeivé válunk, annál jobban nem. Nem tud az ember úgy szuper szellemi keresztény lenni, ha a házassága közben egy katasztrófa. Nem tud az ember felnövekedni arra a teljességre és nem tud abban a teljességben járni keresztényként, és azon áldásoknak a teljességében járni, amit Isten ígért a Krisztusban lévő hívőknek, ha ugyanakkor a házassága egy katasztrófa. Annál nem lehet az ember szellemibb az életében, minthogy van egy gyönyörű házassága és csodálatos gyermekei vannak és egy mérhető, vagy akár mérhetetlen békesség van az otthonában, a családjában. Ennél szellemibb az ember nem lehet úgy hiszem. Ha ez meg van, akkor az ember szellemi ember. Ha ezt a családjában, a házasságában, a gyermeknevelésében, az otthonában meg tudja tenni, akkor mindenhol meg tudja ezt tenni. Ha ez nincs meg otthon, akkor hiába emeli fel az ember a kezét Istent imádva a gyülekezetben, csak egy kép lesz arról, amit az ember akarna magáról mutatni, de nem az a valóság. Ez a legszellemibb dolog, ahova az ember el tud jutni, ha képes a feleség szeretetben járni a férjével és képes a férj szeretetben járni a feleségével.
Az egy igazán szellemi dolog, ha a férfi és az asszony a nap 24 órájában példaképpé tud válni a gyermekei számára – ez a szellemi dolog! Az a legszellemibb dolog, hogy a gyermekeinek olyan példát tud mutatni, amelyre azt mondhatja, hogy igen ez Isten Igéje, amit én képviselek a családban.
Ugye beszéltünk már arról valamikor tavaly, hogy bárki tud szép ruhát felvenni, megfésülködni és jönni a gyülekezetbe és énekelni és imádkozni és mosolyogni, és sokan azt mondják, hogy ez a szellemi dolog. Vagyis, hogy valaki Istent imádja felemelt kézzel és könnyek tolulnak a szemébe.
Ez önmagában nem szellemi dolog. Az ember annyira szellemi, amennyire otthon szellemi akkor, amikor senki nem látja. Az ember annyira szent, elkülönült az Isten számára, amennyire akkor szent és elkülönült, amikor senki nem látja őt. Amikor teljesen egyedül van és senki nincs a környezetében.
Elsősorban az embernek egy jó embernek kell lennie. Egy jó férjnek, jó apának, jó asszonynak, anyának, jó feleségnek. Ezek az értékek Isten Igéjében és ezt tartja értékesnek Isten Igéje és ezek igazán szellemi jellemvonások. Nagy igazság az, ha az embernek a házassága (úgy gondolom) egy rosszul működő házasság, akkor nem tud eljutni a növekedésnek arra a fokára, amelyre eljuthatna adott esetben, ha a házasságában, vagy a családjában minden jól működne. A házasságban a legnagyobb és a legtöbb hibát ott követik el a házastársak, hogy nem tisztelik a másikat. Ha elég tiszteletet kapok, akkor majd én is fogok adni elég tiszteletet, ha a feleségem úgy bánik velem, ahogy neki bánnia kellene velem, akkor majd én is megteszem a számára azt, amit ő kér tőlem. Majd ha úgy viselkedik, ahogy elvárható és tiszteletreméltó, akkor én azt majd viszonozni fogom! De ez önzőség és nem a helyes út!
Jézus tökéletesen járt mindenben, soha nem követett el hibát és mégis voltak olyanok, akik nem úgy viselkedtek vele, ahogyan elvárható lett volna! Még ha nem is tekintjük azt, hogy ő Istennek a Fia és Istennek fiaként milyen tisztelet illetné őt meg, Jézus soha senkit nem bántott meg, senkit nem alázott meg, soha senkire nem borította rá igazságtalanul az asztalt. Mégis a saját falujában nem fogadták őt el és nem bizonyítottak iránta tiszteletet. Ugyanakkor Jézus mégis meghalt értük. És ugyanez a szeretet, ami bennük volt, az bennünk is megvan. Hiába nem kapom meg a szeretetet a másiktól, de nekem az életemet kell adnom érte, mert ő az én házastársam. És ez egy magatartásforma és ez a szeretetnek a megcselekvése, ami nem mondom, hogy könnyű, de megcselekedhető. Az ördögnek a nagy hazugsága, hogy elhiteti az emberekkel, hogy ha a másik valami olyan dolgot tett velem, amit nem szabadott volna, ami nem volt helyes, akkor az engem felszabadít az alól, hogy nekem is tiszteletben kell lennem vele. Tehát, ha a másik nem mutat tiszteletet felém, akkor nekem sem kell tiszteletet mutatnom felé. És nem kell messzire menni, csak be kell kapcsolni a tévét és meg kell nézni egy-két politikai műsort, meg kell hallgatni hogyan beszélnek pl. a hivatalban állókról. Nekem akkor is tisztelnem kell őt (őket), ha ő nem tisztelt meg engem. Érted? Mert ez Isten rendelése. Még akkor is, ha nagyon nagy hibát követett is el, még ha teljes mértékben bolondnak is néz engem, azt a hivatalt amelyben ő áll, tisztelnem kell.
Ugyanígy van ez a házasságban is. Ha Isten őt adta nekem feleségül, akkor nekem tisztelnem kell őt, akkor is, ha nem kapom meg tőle azt, amit én szeretnék és ugyanígy visszafelé is. Ha az ember nem tiszteli azt a helyet, azt a hivatalt, amire Isten azt mondja, hogy azt tisztelni kell, akkor magát Istent nem tiszteljük meg. Írja a Biblia, hogy: „nincsen hatalmasság, csak Istentől”. És ezt a kormánypozíciókban lévő emberekre érti. Bizony úgy kell tekintenünk a feleségünkre, hogy ő az én Istenemnek a gyermeke, azaz Istennek a gyermeke az én feleségem, akkor Isten az én apósom. És én nem akarok bajba kerülni apósomnál. Ha én Isten gyermeke vagyok, akkor a feleségem számára Isten az após. Értitek? Nem akarjátok, hogy az „Após” kérdőre vonjon, hogy hogyan bánsz te az én fiammal, lányommal?
Nem vagyunk mindig tudatában annak amikor vitatkozni kezdünk, vagy rossz dolgokat gondolunk valakiről, hogy ő mindent tud és mindent hall. Ő lát minden tiszteletreméltó dolgot és minden olyan dolgot, ami nem az. Isten akarata az, hogy minden otthon teljes legyen azzal a tisztelettel, ami Isten tiszteletét jelenti. Isten akarata az, hogy minden otthonban minden férjnek, feleségnek, gyermeknek a szívében és a szájában Isten neve szent legyen. Isten neve megszenteltessék. Ezért ha valaki bemegy a te otthonodba, akkor szinte megdöbbenjen azon, hogy itt milyen szépen beszélnek egymással az otthonlakók, milyen szófogadó a gyermek, milyen békesség van itt!
Mert fel lehet venni egy mázt és egy képet egy veszekedés után is, miután tányérok törtek össze a padlón. Ha jön valaki vendégségbe, össze lehet söpörni és fel lehet venni a mosolygós, bohóc arcot és kedvesnek lenni a férjjel és meghallgatni a férjet akkor, amikor vendég van nálunk és visszafelé ugyanígy. De amikor elmegy a vendég akkor lefelé konyult szájjal a másikat semmibe lehet venni. De addig amíg ott van a vendég, addig lehet mindenféle szépet és jót mutatni magunkról, hogy mi milyen jól megvagyunk, miközben ez nem igaz! Ezt képmutatásnak hívják!
Számít-e valamit az, hogy hogyan viselkedik egymással a férj és a feleség? Számit! Bizony sokat számít! A te viselkedésed az vagy valami jót fog kihozni a házastársadból, vagy valami rosszat fog kihozni. Mondhatnám azt is, hogy a legjobbat, vagy a legrosszabbat! Ha te a jó dolgokat akarod a te párodból előhozni, akkor bizony számít az, hogy te hogyan beszélsz vele, vagy róla, vagy beszélsz-e egyáltalán vele! Senki sem szeret olyan helyre menni, ahol rosszul bánnak vele. Van úgy, hogy a feleség nem akar szinte hazamenni se a munkából, mert tudja, hogy a férjének egy jó szava nem lesz hozzá úgysem, és hazamenni sincs kedve. Van úgy, hogy a gyermeknek nincs kedve hazamenni, vagy addig van csak jókedve, míg az apa haza nem jön. Erre is van példa. Mert nem úgy bánnak egymással az emberek, ahogy azt Isten Igéje mondja, hogy hogyan bánjunk egymással. A Szent Szellem sem szeret egyébként olyan helyre menni, ahol nem jól bánnak vele, ahol azt mondják, hogy nincs gyógyulás, nincs nyelveken szólás, nincsenek csodák. Ez önmagában Istenkáromlás. Miért szeretne ott megjelenni és miért akarna ott megnyilvánulni?
Azt hiszem, hogy a legtöbb házasságban a házasságban élőknek nincs elképzelése sem arról, hogy mennyi minden jó dolog van a házastársában. Hogy mennyi minden jó dolgot elő lehetne hozni a párjából azáltal, hogy helyesen szólunk hozzá, hogy megtanuljuk azt, hogy nem a kritikai szellemmel szólunk, hanem bátorítjuk, segítjük őt (mondjuk ez nagyobb odafigyelést és önuralmat igényel). És ahelyett, hogy azt mondanád neki, hogy: ne azt a nyakkendőt vedd fel, mert az olyan hülyén áll rajtad, ahelyett ezt kérdezd: nem lenne előnyösebb, ha a másikat vennéd fel? Ugyanazt mondtad ugye, mégis a kettő másként cseng.
Meg kell változnunk abból a helyzetből, hogy testiek vagyunk és egyre inkább Jézusra kellene hasonlítanunk. Biztos vagyok benne, hogy Isten Igéjével előszólítható a másikból mindazon jó dolog, amelyek mélyen benne vannak, benne szunnyadnak. Biztos vagyok benne, hogy rengeteg házasság helyrejönne azáltal, ha megtanulnák a férjek, hogy el kezdjék dicsérni a feleségüket. Ne a hibáikat kezdjék sorolni, hogy most pl. miért nem fested már be a hajadat, miért nem mozogsz, hogy lefogyj egy kicsit, miért azt a rongyot vetted már megint fel és miért viselkedsz így a gyerekkel. Ehelyett lehetne építő dolgokat is mondani egymásnak és meggyőződésem, ha helyes hozzáállással, helyes szavakkal szól két ember egymáshoz, akkor az a másikból valami jót hoz elő. Mert ha valakivel így beszélsz, ha állandó kritikai nyomás alatt tartasz valakit, akkor az nem fogja az ő önbecsülését felemelni, nem lesz boldog. Viszont ha elmondod neki a hibáit mellőzve azt a viszonylag pár dolgot, ami szép és jó benne, azzal biztosítod őt arról, hogy hiszel benne, bízol benne, szereted őt. Így lesz a másiknak bizalma benned.
A leggonoszabb, leghitványabb embernek is van jó tulajdonsága. És nem akarok vérengző politikusokat menteni, de bizonyára egy-két igazán gonosz szívű ember, aki a történelem könyvekben már szerepel: nekik is voltak bizony jó tulajdonságaik. Hitlerre gondolok, aki a leggonoszabb dolgokat tette, majdnem tíz éven keresztül. És nem akarom mentegetni és szépíteni a dolgait, de mégis gyönyörűen tudott festeni, és szép kék szeme volt.
Mindenkiben meg lehet látni a szépet, a jót. Egészen másként történhetett volna a „dolog”, ha őbenne valaki ezt így meglátja és az értékeit felemelve távoltartja attól a sok bolond gondolattól, ami megfogant benne. Mondhatni és ki merem jelenteni: az Antikrisztus szelleme volt felette. Vállalom ezért a felelősséget!
Elő lehet szólítani a másikból bizonyára jó dolgokat, de nem úgy, hogy kinevetjük, kigúnyoljuk, lekicsinyítjük, megalázzuk a másikat. Hacsak nem elég szellemi valaki ahhoz, hogy önmagát uralja ilyenkor (mikor a másik részéről csak lekicsinylés, megalázás, kigúnyolás jön), akkor ez belőle valami rossz dolgot hoz elő. Ha valakit állandóan kritizálnak, állandóan gúnyolnak, nevetnek, megaláznak, abból az emberből, (hacsak nem igazán felnövekedett szellemi ember) valami rossz dolgot hoz ki belőle. Mert a hústestnek az ösztönös válaszreakciója lesz az, hogy erre támadásként fog reagálni és magába fog zárkózni és kifelé pedig támadást fog mutatni. Úgy tudom ezt elképzelni, mint amikor a katona a páncélját maga köré veszi és a lándzsát pedig kidugja maga elé. Nem engedi közel magához a másikat. Kijön az emberből a keserűség, a harag, megvetés és a sérelmek.
Sokan tudják, hogy mit szeretnének, mit akarnak, de nem tudják azt, hogy hogyan érjék el. Biztos vagyok benne, hogy sok házasságban szeretnék azt, hogy minden helyreálljon és minden jól működjön és gyönyörű legyen és olyan legyen minden, mint egy álom, de nem tudják, hogy ezt hogyan szerezzék ezt meg. Vagy nem hajlandóak megtenni azt, amit meg kellene tenniük azért, hogy ez így legyen. Gondolok itt arra, hogy nem hajlandóak megváltozni azért, hogy ez így történhessen. Mindenféleképpen ha valami nem jól működik egy házasságban, akkor változtatni kell azon, vagy abban valamit. Azt hiszem ez egyértelmű mindannyiunk számára.
A világon mindenhol jelen van az, hogy a keresztényeknek házasságon kívüli kapcsolataik is vannak. És van erről tudomása sok embernek és ez nem jó így. Miért várnak a keresztények sérthetővé ezen a területen? Miért keres a férj új asszonyt, vagy az asszony új férfit magának, akkor, amikor még házasságban él. Azért mert otthon nem kapja meg azt, amit meg kellene kapnia. Nem úgy bánnak velük, mintha valami különleges személyek lennének, nem érzik azt, hogy ők otthon értékesek. Nem számítanak rájuk, nem bíznak meg bennük, nem érzik azt, hogy ők otthon fontosak és ezért keresnek valaki mást, akinek a számára ők fontosak. Sokan azért keresnek máshol vigasztalást, mert otthon félvállról veszik őket, otthon megvetik őket, átnéznek rajtuk, nem beszélnek hozzájuk, vagy semmibe veszik.
És, ha valamikor jön egy élethelyzet, találkoznak valaki olyannal, aki figyel rájuk és az mond szép dolgokat és azok a dolgok előhozzák belőle az ő jó dolgait. És ilyenkor bizony elcsábulhatnak az emberek, ha nem elég erősek, nem elég szellemiek. Figyelj a párodra, ha házasságban élsz és töltsd be az érzelmi szükségleteit a te részedről amennyire lehet, mert ha ő nem elég érett és nem elég szellemi ember, hogy Istentől kapja meg azt, hogy az érzelmei be legyenek töltve, akkor majd eljön majd valaki más ember, aki betölti az ő érzelmi szükségleteit! Érted ugye? Tehát, ha tőled nem kapja meg azt az érzelmi töltetet, nem töltöd fel az ő szívét, érzelmeit a te szereteteddel, a gondoskodásoddal, a kedvességeddel, akkor majd megteszi valaki más.
És akkor lehet majd vádaskodni, hogy: hogyan tehette ezt meg? És ő volt a házasságtörő és nem én!
Sok férfiember azért csalja meg a feleségét, vagy sok asszony a férjét, mert nem kapja meg a házasságából azt, amire szüksége lenne. És persze nem elég érett ahhoz, hogy ellen tudjon állni az ördög csapdáinak és kísértéseinek. Senkinek nem kellene elesnie, de ez miatt elesnek emberek. És ilyenkor azt mondják, hogy: azért tettem, mert én már nem kedvelem őt, mert én már nem kapom meg azt, amit eleinte megkaptam. De az az igazság, hogy a legcsodálatosabb házasságok is eljuthatnak erre a pontra pár év, vagy évtized után.
Beszéltem valamikor, talán tavaly arról, hogy egy pásztor a gyülekezetéből elő tudja hozni a legjobb dolgokat is, miközben elő lehet hozni a legrosszabb dolgokat is egy nyájból.
Ha egy pásztor állandóan kritizálja és kiprédikálja a tagokat és ítélgeti őket, akkor előbb-utóbb szembe kell nézzen azzal, hogy nem lesz kinek prédikáljon.
A szeretet nem egy érzés, a szeretet egy cselekedet és egy magatartásforma és ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni. Nem arra kell várni a szeretetben járásban, hogy majd úgy fogom érezni, hogy szeretem őt. Ha valami nincs rendjén, akkor el kell kezdeni magot vetni. Valamelyik embernek el kell kezdeni megváltozni és magot vetni. Az a legjobb, ha mindketten megváltoznak és mindketten magot vetnek, mert a magvetésnek a gyümölcsözés a következménye és ha mindketten megváltoznak és mindketten magot vetnek, akkor azonnal ott van az aratás. Ha mindketten a házasságban azon munkálkodnak, hogy a másikat megáldják, felemeljék, igazán szeressék mindenféle hiányossága és rossz dolga ellenére (és mindketten ezen munkálkodnak), akkor azonnal ott lesz a gyümölcsözés mindkettőjük életében.
A szeretet nem vár addig amíg úgy érzi, hogy: megteszem ezt a másikért. A szeretet nem vár addig, hogy: majd kivárom azt, hogy ő megérdemli, megvárom azt, hogy ő méltó legyen arra, hogy szeressem őt, ….úgy érzem, hogy valóban megteszem ezt érte. Miért tegyem meg érte? Tehetjük fel a kérdést. Azért, mert ez egy hitcselekedet. A te akaratod cselekedete a tisztelet. A te akaratodnak a cselekedete, a te szeretetednek a cselekedete az egy tisztelet a házastársad felé.
Az Efezusi levél 5:21 verstől olvasom Isten Igéjét:
„Vessétek alá magatokat egymásnak Isten félelmében. Ti asszonyok vessétek alá magatokat a saját férjeteknek, miként az Úrnak, mert a férj feje a feleségnek, miként a Krisztus feje az egyháznak és ő a megtartója a testnek. De miképpen az egyház alá van vetve a Krisztusnak, az asszonyok is azonképpen a férjüknek mindenben. Ti férfiak szeressétek a ti feleségeteket, miképpen a Krisztus is szerette az egyházat és önmagát adta azért. Azért, hogy megszentelje megtisztítván a víznek fürdőjével az Ige által, hogy majd önmaga elébe állítsa dicsőségben az egyházat úgy, hogy azon ne legyen szeplő vagy sömörgőzés, vagy valami afféle, hanem hogy legyen szent és feddhetetlen. Úgy kell a férfiaknak szeretni az ő feleségüket, mint az ő tulajdon testüket. Aki szereti feleségét, önmagát szereti. Mert soha senki az ő tulajdon testét nem gyűlölte, hanem táplálgatja és ápolgatja azt miképpen az Úr is az egyházat. Mert az ő testének tagjai vagyunk az ő testéből és az ő csontjaiból valók. Annakokáért elhagyja az ember atyját és anyját és ragaszkodik az ő feleségéhez és lesznek ketten egy testté. Felette nagy titok ez, de én a Krisztusról és az egyházról szólok. Ki ki azért úgy szeresse a feleségét, mint önmagát. Az asszony pedig félje a férjét.” Ámen!
Alapdolog az egy házasságban, hogy a férj tisztelje és szeresse a feleségét, a feleség pedig tisztelje és szeresse a férjét. Alapvetően nem azért, mert én férfi vagyok és lenézném a nőket, de Ádám lett először teremtve és nem akarom az Igét kiforgatni és belemagyarázni, de Isten Igéjében az van mindjárt a legelején, hogy Ádám mellé az Asszony segítőtársul lett teremtve. Tehát azért adta Ádámnak Évát Isten, hogy segítőtársa legyen. Tehát az asszonynak a feladata a házasságban, hogy segítse a férjét, alávesse magát neki. Nem mindenben kell engedelmeskedni, hanem csak az Ige szerint, az Igében a Szellemben kell engedelmeskednie. Mert ha a férj azt mondja, hogy feküdj be a szomszéd ágyába, természetesen nem kell annak engedelmeskedni. Vagy, ha azt mondja a férj, hogy ne menj a gyülekezetbe, annak sem kell engedelmeskedni. De viszont a férfinak úgy kell szeretnie a feleségét, mint ahogy Krisztus is szerette az egyházat és önmagát adta azért. Ez a férfi dolga, az asszony dolga pedig, hogy vesse alá magát a férjének és ez az igesor nagyon jól összefoglalja, hogy a házasságban hogyan kell, vagy kellene megcselekedni Isten tökéletes akaratát. Ugyanakkor elmondja azt is, hogy: „felette nagy titok ez, de én a Krisztusról és az egyházról szólok. Ki-ki azért úgy szeresse a feleségét, mint önmagát. Az asszony pedig félje a férjét.” Ez Isten Igéje, ez mint egy zárszó itt ennek a fejezetnek a végén.
Ámen!”