Hogyan arassunk 1.

(2012.07.22.)

 

„Engedjétek meg, hogy köszöntselek benneteket újra, nagyon jó titeket látni és jó, hogy ilyen szép számmal itt vagytok. Egy új tanítás-sorozatot fogok elkezdeni ma. És ahogy ezen gondolkoztam, sok minden felmerült ezzel kapcsolatban. A forrásom ehhez az a pásztor, akit Jim Sanders is rendszeresen hallgat és az ő tanításait prédikálja többek között, ez a Chris Moore tanítás, azonban nem csupán az ő tanításait adom át egy az egyben nektek, ő az államokban él, egy szép gyülekezetnek a pásztora és kiváló kijelentéseket lehet tőle kapni Krisztusban.

Ahogy készültem, felmerült bennem az emlékezés, hogy tavaly volt egy
tanítás-sorozat, ami arról szólt, hogy hogyan kell nekünk gondolkoznunk a pénzügyi dolgokról. Mit jelent az adakozás, hogyan lehet aratni, mi az elvetett magnak a szerepe, hogyan kell azt gondozni, hogyan élhetünk növekedő életet. Mindannyian tudjuk és hisszük és eljutottunk oda, hogy álmotokból felébresztve tudjátok, hogy Isten akarata, hogy növekedjünk és fejlődjünk életünk minden területén. Ha nem tudod azt,  hogy Isten anyagi jólétet szeretne neked adni, akkor ebben soha nem hited és soha nem fogod a hitedet működtetni ezzel kapcsolatban és így akadálya leszel Isten áldásaira a saját életedben.

 

A mai napon nem kifejezetten pénzügyekről lesz, szó, bár azt nagyban fogjuk érinteni, hogy Isten mennyire kívánja, hogy mi jómódban éljünk,  és hogy mennyire gonosz, vallásos, buta tanítás az, hogy mi a szegénységünkkel és a hiányunkkal Istent megdicsőítjük, vagy a hiányunkkal alázatban tartjuk magunkat Isten előtt. A Biblia egészen mást mond erről.

Arról szeretnék prédikálni a következő hetekben és a mai napon fektetjük le ennek az alapjait, hogy hogyan tudunk Istentől elfogadni, hogyan tudunk aratni. Aratni lehet sok mindent és példákat is hozunk a világból és az Igék vonatkozásában is, hogy bizony minden, ami a földön a számodra valamilyen úton-módon eljut hozzád, az a vetés-aratás szellemi törvénye alapján jut el hozzád. Sokat hallottátok tőlem, hogy Jézus tanított a magvetés példázatáról. Mindenki, aki itt van és gyülekezetbe jár évek óta, tudja, hogy mennyire fontos nekünk az Igét megcselekednünk és időről-időre magot vetnünk, Istennek Igéjét megcselekednünk. Kiváló adakozók vagytok, sokan tizedfizetők, tudjátok az Igéket ezzel kapcsolatban és megvalljátok Istennek számtalan Igéjét, hogy Isten betölti az én szükségeimet feljebb, hogy nem mint kérném, vagy elgondolnám, Krisztus Jézusban teljes gazdagságom van, minden megadatott nékem Krisztusban stb. Viszont van itt még valami ahova sokan nem jutottak el, mégpedig annak a felismerésére, hogy hogyan kell aratni. Sok embert látok (és nem kell messzire menni, látok keresztény embereket), akik évek óta adakozó életet élnek. De mégsem látszik az életükön a növekedés, gyarapodás és az áttörés. És tudod van, amikor az embernek meg kell harcolni a hitnek harcát, és ki kell jönni az adósságból, a hullámvölgyből és rá kell állni arra a pályára, ahol el tudunk fogadni Istentől, és akkor az ember a hitét harcolja. De ha évek, akár évtizedek eltelnek úgy, hogy nem látod meg azt a magasságot legalább, hogy a szükségeid be vannak, töltve és hogy neked több van, mint elegendő, tehát nem tapasztalod ezt meg, nem kézzelfogható ez az életedben, akkor valami hibázik. És hányan tudjátok azt, hogy soha nem Isten Igéjében van a hiba?! Soha nem Istennél kell keresni a problémát. Akkor valahol vagy a te gondolkozásmódodban, a cselekedeteidben, a megvallásaidban, de valahol nálad van a hiba.

 

Amikor arról beszélünk, hogy hogyan arassunk, akkor nem csak pénzügyi dolgokról van szó, mert az csak egy pici szelete annak, hogy Istentől aratni lehet. Mert aratni lehet gyógyulást, békességet, a családi egységet, az áldások teljességét le lehet aratni, mert minden a vetés-aratás szellemi törvénye szerint működik a szellemi világban. És ha hiszed, ha nem (lehet még rá sem jöttél), minden ezen a földön, amit megeszel és még te magad is egy magból jött elő. Meg kell látnod, hogy a magba  bele van programozva genetikailag minden, a természetes síkon is.  Ha fogsz egy búzamagot, akkor látod-e benne a hatalmas, két méter negyven centis kukoricaszárat a három csőkukoricával és magjaival együtt? Miből jön ez elő? Egy szem pici magból.

De ha elő tudnék venni neked mikroszkóp alatt egy állat magját és meg tudnám neked mutatni, látnád-e abban a négyszáz kilós megtermett tehenet vagy bikát? Pedig abban a pici magban benne van minden.

És meg kell értened, hogy Isten Igéje mint mag rendelkezésedre áll az életedben. Ha valamire szükséged van, akkor ott van a mag, Isten Igéje, amit el kell ültess a szívedbe és abban neked látnod kell a gyümölcsöt. Isten ezt így tervezte, így rendelte el, hogy ezt megértsd és meglásd, hogy minden, amire szükséged van, azt learathatod. Minden, amire szükséged van, ahhoz egy aratásra van szükséged. Ha beteg vagy, akkor gyógyulást kell aratnod, ha szegény vagy, akkor valamilyen formában anyagi javakat kell aratnod. Ha adósságban vagy, akkor le kell aratnod azt, hogy te abból kigyere, ha háborúság van a házasságodban, akkor valahogy le kell aratnod, hogy békesség legyen. Hogyan jön ez elő? Könyörgök Istenhez, hogy Istenem áldjál meg… Nem!

Istentől kérünk, mert Isten akarata, hogy az életünkben ezek mind valóságban legyenek és a kérésnek az imája a tizensokféle imádság közül az egyik, amit neked meg kell cselekedned a maga idejében, a maga helyén, és helyesen kell azt alkalmaznod. De nagyon sok mindent úgy tudsz learatni Istentől, ha magot vetsz hozzá. Szeretnél békességet és szeretetet aratni a családban? Az elmúlt hetekben erről hetet prédikáltam! A szeretet magjait kell ilyenkor elvetned, ha háborúságot, türelmetlenséget és kellemetlenséget és piszkálódást és gonosz szavakat vetsz el, és mégis azt várod, hogy veled türelmesek és kedvesek legyenek, akkor valahogy nem igazán érted azt, hogy minden mag a maga fajtája szerint terem.

A mai napon a kezdő Igénk, a Galate levél 6:7-8-as vers: „Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg. Mert amit vet az ember, azt is fogja aratni. Mert aki vet az ő testének, a testéből arat veszedelmet, aki pedig vet a Szellemnek, a Szellemből arat örök életet.” Ez igazság! És nem kell félni ettől, mert nem kell neked ehhez egy negatív érzésednek lenni. És nem kell megijedni attól, hogy amit az ember vet, azt learatja. De írja az Ige határozottan, hogy ne tévelyegjél, ne legyél bolond gondolkozású, értsd meg, tudjad, hogy amit elvet az ember, azt le fogja aratni. És tudod sokan vannak, akik rossz magokat vetnek el különböző dolgokban és nem szeretnék ott lenni, amikor azokat ők learatják. És vannak emberek, akik jó magokat vetnek el – ezek vagyunk mi, akik learatják a jó magok gyümölcseit. Jézus valamelyik evangéliumban beszél arról, hogy jó fa, jó gyümölcsöt terem, rossz fa rossz gyümölcsöt terem. Jó mag, jó gyümölcsöt fog hozni neked, a rossz pedig rosszat.

 

Van-e itt valaki közületek, aki valaha tett jó dolgokat, jó dolgokat vetett el? Nagyon bátortalanok voltatok! Ne ijedjetek ettől meg! Ha vetettél, akkor learathatod ezeket a jó dolgokat. És ez egy jó igevers itt, nem kell ettől félni. Nem kell remegni attól, hogy jaj mit tettem, mit fogok majd ezután kapni.

Tudod sok vallásos emberek azt mondják, akik nem ismerik Istent, hogy Isten ezt meg amazt tette velem… Így vert meg és így büntetett, rám hozta ezt a betegséget, miatta kerültem adósságba, miatta ment szét a házasságom, ő vette el a gyermekemet, az édesapámat…. És sorolják a bolondságokat, hogy Isten mit tett velük. Tudod, hogy ez nem igaz! Isten jó és nem gonosz és nem vesz el tőled semmit, Isten ad neked! Halleluja! Sok dolog azért következik be sok emberrel, mert rossz magokat vetettek el és learatták azt. Ne tévelyegjetek tehát, Isten nem csúfoltatik meg, mert amit vet az ember, azt is fogja aratni!

A 9-es vers ezt mondja: „A jótéteményben pedig meg ne restüljünk, mert a maga idejében aratunk majd, ha el nem lankadunk.” Erről az aratás lesz szó a következő hetekben és nem elsősorban a magvetésről, mert nagyon jól tudtok ti magot vetni. Jó magvető vagy te? Jelentsd ki ezt hangosan magadról! Tudod sokan nem jutottak el idáig évek, évtizedek alatt sem. Mert vagy nem volt erről ismeretük, megértésük és azt gondolták, hogy nekem csak az a dolgom, hogy anyagi értelemben pl. bedobom a pénzt az adományos dobozba, teszek naponta megvallást, hogy Isten betölti a szükségeimet és akkor én várom, hogy jöjjön az aratás. De ahogyan prédikáltam erről másfél évvel ezelőtt, ma is igaz az, hogy az aratás is egy munka. És az aratás az nem arról szól, hogy ülsz a foteledben, feltéve az asztalra a lábaidat tévét nézve, vagy az Internetet és várod azt, hogy a paradicsom magát leszüretelje, beguruljon a konyhába és kifőzze magát. Ugye nem a befőtt teszi el a nagymamát, hanem a nagymama teszi azt el. És az az eltevés az egy munka, az aratás az egy munka. Az, hogy le kell aratni, láthatod, amikor járod a környező utakat, hogy aratják a búzát. Nagy részét betakarították és ez egy kemény munka. Hajnalban kelnek és későn fekszenek és dolgoznak a legnagyobb melegben is. Azt gondolod, hogy a magvetés a munka meg öntözni meg kapálni. Nem! Az aratás is egy kemény munka és sok mindent neked így kell learatnod. És erre nem ébredtek fel sokan és nem tudják azt, hogy hogyan kell aratni. Na de miért vagyunk itt? Azért, hogy megértésünk legyen erről!

 

A jótéteményben pedig meg ne restüljünk, mert a maga idejében aratunk majd, ha el nem lankadunk. Ez a maga idejében aratunk, szinte mindig később van, mint ahogy azt a hústest szeretné. Mert a hústested soha nem akarja azt hallani, hogy most nem. Soha nem akarja azt hallani, hogy várj még, majd később. Mikor van ez a maga idejében? Azt mondja és maga Isten szava ez, hogy: a maga idejében aratunk majd, ha el nem lankadunk. Mikor van az a maga ideje? Az Ő szerinti legjobb idő az, és nem a te szerinted legjobb idő. Sokan emiatt türelmetlenné válnak, mert a testben vannak és nem szellemben járnak, azaz a saját gondolataikban, saját érzelmeik vezetésében vannak és most akarják azt, azonnal. Most akarok azonnal mindent! De Istennél nem minden működik így most azonnal. Mert amikor elveted tavasszal a búza, kukorica, vagy akármilyen magodat, nem aratod le azonnal azt! Hanem el kell telnie a növekedésnek az ideje és el kell jönnie az aratásnak. Ez az aratási idő mikor van? A maga idejében, ha el nem lankadsz!

Ugye ahogy a civilizációnk fejlődik és a technológia fejlődik (a fiatalok ezt nagyon vágják, de az idősebbek is tisztában vannak vele) úgy észrevétlenül belénk ivódik a mindent azonnal és gyorsan mentalitás. Ha megkérdezném itt a 60-80-80 éveseket (vannak közöttünk ilyenek, bár nem látszik rajtuk), hogy hogyan élték az életüket, amikor 20-30 évesek voltak, akkor bizonyára azt válaszolnák, hogy ilyen gyorsan mint most. Nem volt mobiltelefon és még rendes telefon sem volt, tévé sem volt szinte, nem volt mikrosütő, gyorsfagyasztott csirketallérok, mindennek idő kellett, amíg az létrejött. Idő kellett, ahhoz is pl. a húsba göngyölt pulykaszelethez is. Annak idején megcsinálták ezt, és az időt igényelt, főleg ha panírozni is kellett azt. Most pedig megveszed a gyorsfagyasztott pulykatallért és szinte az azonnal készen van. De ennek ugye nem az az íze, amit te csinálsz?

Tudod Istennél (ahogy Keneth Hagin mondta) nincsenek instant pudingok. Én is főztem már pudingot és olyan is van, amit csak forró vízbe kell keverni és készen is van. Milyen íze van ennek ahhoz képest, amikor felforralod a tejet, teszel hozzá cukrot, a pudingport beleteszed és azt készre kevered, így egészen más íze van, ugye?

Istennél is vannak dolgok, amiket szeret bepácolni ahhoz, hogy az ehető legyen, hogy készen legyen, hogy gyors legyen. Vannak ezek a gyors érlelésű szalámik, meg kolbászok, lehet nem is tudod róla, hogy mit eszel, hogy az a disznó, amit eszel, az előtte egy héttel röfögött. Régen általában az én gyermekkoromban, amikor disznót vágtunk és füstöltünk, hetek és hónapok teltek el amíg a sonkák és kolbászok megértek. Most meg egy-két hét alatt gyorsan minden felfújva gyorsan készen áll. Vannak persze ezeknek a gyors dolgoknak előnyei és hátrányai is. Az a baj és az a probléma, hogy ha a te mentalitásodba, a te gondolkozásmódodba beivódik az, hogy vasárnap este a gyülekezeti alkalom után, ahogy hitre ébredsz és kérsz valamit Istentől, mert megértettél valamit, akkor szeretnéd azt learatni azt már hétfő reggelre, mire felébredsz. De mondom neked, hogy nem mindig lesz az úgy, hogy azt te hétfőn le fogod aratni. Nem fogod te azt meglátni a következő nap, hogy az úgy vagy, ahogy azt te kérted és imádkoztad, mert idő kell hozzá, míg az meg lesz neked.

A legtöbb technikai fejlesztésnek az az oka, hogy elkerüljük és lerövidítsük a várakozásnak az idejét. Milyen jó az manapság, hogy van Internet és minden információ szinte azonnal a rendelkezésünkre áll. Vannak ennek jó oldalai! Milyen jó, hogy most élőben tudnak minket hallgatni testvérek az ország minden területén, még külföldön is akár! Volt időszak, amikor a Jim tanításokra egy hónapot vártunk, míg az kazettán megérkezett hozzánk postán. Most meg bekapcsolom a netet és élő adásban tudom nemcsak hallani, hanem nézni is, ahogyan a pásztorom prédikál Pesten. Ez egy jó dolog és azonnal rendelkezésre áll. És volt már olyan is, hogy hallgattam a budapesti prédikációját Jimnek, otthon lejegyzeteltem és délután azt prédikáltam neked.

Abban az időben, mikor kezdtem a prédikációt, ez nem így volt! Annyiból lehetett készülni az ilyen tanításokat illetően, ami a rendelkezésre állt. Ott voltak a kazetták, azokat lehetett hallgatni, lehetett belőle jegyzetelni. És ma már cd-n meg Interneten található. Mindezzel arra szeretnék kilyukadni, hogy ezek jó dolgok, csak meg kell értened azt, hogy az elvetett magod az időbe telik, míg megfogan, gyökeret ver, megerősödik és gyümölcsöt hoz. Mindenféle tekintetben a te életed Isten számára fontos. Isten az Ő Igéjét veti el a te életedbe, a szívedbe és ahogy az Ige felnövekszik benned és gyümölcsöt hoz, úgy változol meg. Hányan vagytok, akik pontosan ugyanolyanok vagytok, mint évekkel ezelőtt, amikor gyülekezetbe jöttetek? Ugye változtatok!? Ki kevesebbet, ki többet. Miért? Mert az Ige (nem is tudtad) elültetésre került a szívedbe vagy a prédikáció által, vagy ahogyan a Bibliádat olvasod, vagy valamilyen formában. És ez az Ige benned munkálkodva megerősödött, felnövekedett és valamilyen termést hozott és megváltoztál.

Nem érkeztél meg, van még minek megváltozni benned. De ugye tudjuk azt, hogy lehet inni 3 az 1-ben kávét forró vízzel felöntve és a különböző ízfokozók azt kívánatossá is teszik, de azért a kotyogós kávénak az illata is egészen más. De ehhez idő kell, fel kell kelni reggel, le kell tekerni, meg kell tölteni, vissza kell tekerni és akkor van jó íze a kávénak, ha se túl gyorsan, se túl lassan, olyan közepes sebességgel fő le. És az elvetett magod is valamilyen sebességgel kel ki. És vajon a természetes világban lehet-e szabályozni a növekedését a magnak, hogy az gyorsabban növekedjen, vagy lassabban? Igen, lehet. Nem tudod teljesen irányítani, hogy az másnapra kikeljen és húzni annak kikelését évekig. Azonban bizonyos keretek között lehet a paradicsom palántát arra serkenteni, hogy hamarabb hozzon termést.

Nagy baj az ilyen instant, gyors dolgokkal, hogy elfelejtetik velünk a várakozást, azt, hogy nekünk várakoznunk kell. És tudod az életednek a nagy részét, jelentős részét abban töltöd, hogy valamire várakozol. Mert valamivel kapcsolatban, amire szükséged van, hitet táplálsz és valami felől imádkozol, valamit kérsz Istentől, hogy legyen meg neked valamilyen áldásod, valamilyen gyümölcs, termés, gyógyulás, vagy egy hitelnek a kifizetése és onnantól kezdve, hogy azt kérted Istentől, addig a pontig, míg az beteljesedik, eltelik bizonyos idő. És ez az idő hosszú lehet, de te azt várakozással töltöd. És amikor beteljesedett az, amit kértél, utána már nem várakozol rá. Meddig tart az örömöd? Míg az beteljesedett, egy-két napig, egy-két hétig örvendezel benne, hogy de jó… Ha van egy kis bölcsességed, akkor tudod azt, hogy Isten szeretné, hogy továbblépj és jó ha kérnél valami újat, és újból és újból várakozol. És meg kell tanulni hogy jól várakozzál, és nem attól kell függővé tenni a boldogságodat, hogy: mikor lesz meg már nekem az aratás, mikor lesz már gyermekem, mikor gyógyulok meg, mikor lesz kifizetve már az adósságom… Hanem megtanulsz boldognak lenni akkor is, miközben várakozol erre. Mert amikor beteljesedik, akkor megint kezdődik valamilyen időszakasz, amire várakoznod kell. Meg kell tanulnunk tehát jól várni. És ezek a gyors dolgok, amik körbevesznek bennünket a világban, ezek tökéletesen jók arra, hogy elfelejtetik velünk a várakozást és rossz várakozóvá válunk. Az emberek a mikrosütő gyorsaságát szeretnék, ezt akarják tenni Isten dolgaival is. De ez így nem működik.

Az Ézsaiás 40:28-31-es versét olvasom, amik elárulnak valamit Istenről és arról, hogy hogyan lehetsz áldott, sikeres: „Hát nem tudod-é és nem hallottad-é, hogy örökkévaló Isten az Úr, aki teremté a föld határait. Nem fárad és nem lankad el, végére mehetetlen bölcsessége. Erőt ad a megfáradottnak és az erőtlen erejét megsokasítja. Elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is, de akik az Úrra várnak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el.” Kik azok, akik futnak és nem váradnak el, kik azok, akik győztesek és nem lankadnak meg? Azok, akik az Úrra várakoznak! Sokaknak nincs elképzelése arról, hogy ez mit jelent, hogy várakozni az Úrra. Akik meg hallottak már erről tanítást, azok meg összekeverik, mert cselekszenek akkor, amikor várakozni kellene és fordítva.

Ahhoz, hogy learasd a gyümölcseit annak, hogy az Urat szolgálod, a hústestedet alávetésben kell tartanod. Nem szabad túl nagy sietségben lenned, nem lehet erőltetni és siettetni dolgokat, nem lehet túlerőltetni dolgokat. Aratni fogsz a maga idejében, ha el nem lankadsz. Miért nem aratnak az emberek, miért lankadnak el? Mert belefáradnak a várakozásba, a jó dolgoknak a cselekvésébe. Tudni akarják, hogy miért nem történt meg az a dolog, vagy miért nincs meg nekem, miért nem történt meg már velem az a dolog… miért nem láttam még meg ezt, vagy azt a dolgot? Aztán elfáradnak, elbátortalanodnak és feladják. Ha ezt teszed te is, akkor te is fel fogod idő előtt adni.  Én nagyon sok ember láttam, aki idő előtt feladta. Nem várta meg azt, hogy az Ige a szívében felnövekedjen, hogy le tudja aratni a gyógyulását és elment és más utakat keresett.

 

Sok ember nem tudja megvárni az időt, és nem szánja rá az idejét arra, hogy az Igében alapot vegyen, nem hallgatja a tanításokat, nincs közösségben Istennel és kérdezi, hogy de hát miért nem történt meg ez velem. Én meg visszakérdezek, hogy miért nem töltesz megfelelő időt Istennel? Tudod annak, hogy hogyan fejlődik, milyen ütemben fejlődik az ember nem ahhoz van köze, hogy hány éve jár gyülekezetbe, hanem hogy milyen sűrűn és rendszerességgel foglalkozik Isten Igéjével. A szellemi ember minél inkább felnövekedettebb, annál tisztábban látja ezeket az Igéket. Az érett, szellemi ember jellemzője, hogy tudja miért történik úgy ahogy egy-egy dolog. Ha pedig nem értett, akkor nem vagy még annyira felnövekedett és tapasztalt az Igében. Isten nagy dolgokat akar tenni az életedben és a kívánságaidat is ki akarja elégíteni. Lehet, hogy nem is tudod ezt?

 

Tudod addig fogsz elmenni az áldásaidban, a teljességedben, amilyen látásod van neked erről az Ige alapján. Ha nem tudod azt, hogy Isten mennyire szeret téged, hogy mennyire kívánkozik arra, hogy te jómódban, jólétben éljél, akkor hogyan hinnél ebben? Hogyan tennél ehhez megfelelő megvallásokat? Sok embernek nincs ilyen jó jövőképe saját magáról! Hanem csak abban gondolkozik, hogy bárcsak ki tudnám fizetni a számláimat és bárcsak ne kellene hónapról hónapra hiánnyal szembesülnöm. És nem merik elhinni saját magukról, hogy életnek egy olyan életet, amikoris több van nekik, mint amire szükségük van, több mint ami elegendő. Istennek természete az ószövetségi neve, hogy El Saddai, ami azt jelenti, hogy több mint elegendő, hogy többet ad, mint amire szükséged van. Olyan Ő, hogy önti neked a pohárba a vizet és nem áll meg, mikor az félig, vagy háromnegyedig van, Ő addig önti, amíg ki nem folyik az belőle. Ilyen Istened van, ennyire akar téged túláradóan megáldani. És te valamilyen megértést kaptál már ugyan erről, mert vetettél magod, de az aratásig még nem jutottál el. Miért nem?

 

Addig mész el, ameddig a látásod elenged téged. Nem a fizikai szemednek a látása, hanem a hit látása. Addig mész el, ameddig a szavaid elengednek téged. Soha nem kellene a hiányról beszélned, hanem arról, hogy Isten betölti a szükségeimet és megadja nekem a szívem kívánságát. Úgysem kellene beszélned, hogy éppen csak annyi legyen nekem, hogy a saját dolgait és gyermekek szükségeit ki tudjam elégíteni, többre nincs is szükségem. Ez bolondság a részedről, önzőség. Mert megint csak magadra és a sajátjaidra gondolsz és nem arra tekintesz, hogy mennyi ember van, aki szükségben él és akinek adhatnál. Ne azon gondolkozzál, hogy jaj csak lenne 150 ezer forintos fizetésem, vagy 200 ezer forintos nyugdíjam, tudom ez nagy összeg, de mégis ennek a sokszorosáról kellene gondolkoznod. Hogy amikor bemész egy baráti társasággal az étterembe, akkor te legyél az, aki mindenkinek fizeti a számláját, mert olyan bőségesen el vagy látva. És Isten azt akarja, hogy te azt megtapasztalt. Ismerek olyan amerikai prédikátort, hogy bement egyszer egy nagy étterembe és az egész étteremben lévő összes számláját kifizette és azt mondta, hogy megtöröm a szegénység szellemét ezáltal. Azt mondja a Biblia, hogy aki bőkezűen adakozik, az gyarapodni fog, aki pedig megtartja azt, szűkölködésre jut. És nem arról van szó most, hogy szórd a pénzt, hanem bölcsen osszad be és amikor arra vezet a Szellem, hogy adjál és vessél, akkor gyorsan legyél erre engedelmes. Mert ez a te számodra a jövőben egy aratást fog hozni. És mi van akkor, hogy ha te nem vagy engedelmes és nem veted el a magodat? Akkor a szükség idejében nem lesz kész az aratás neked. Én számtalanszor megtapasztaltam a saját életemben azt, hogy a Szellem szólt a szívemhez, hogy valakinek tegyek valamit, vagy adjak és töltsem be ezt, vagy azt a szükséged, de ez nekem nem tetszett. Viszont örvendeztem akkor, amikor lerobbant az autóm (akár mind a kettő) és nagy összegeket kellett kifizetnem, akkor előtte két nappal megjött az összes rávaló és learattam, és azt mondtam, hogy köszönöm Istenem, hogy engedelmes lehettem akkor, amikor magot kellett vetnem, hogy most, amikor szükségben vagyok, akkor ki tudom ezt fizetni.

 

Isten a kívánságaidat is ki akarja elégíteni, olyanokat kíván neked adni, amire nincs is szükséged. Ez nem fér bele a vallásos gondolkodásmódodba?! Óhh hát én nem kérek ilyet, nem vagyok én nagyravágyó! Ha így gondolod, akkor ezzel kapcsolatban te tudatlan vagy, mert Isten azt szeretné, hogy neked több legyen mint elegendő, mert az az Ő természete. Ehhez viszont meg kell tanulnod aratni, elfogadni Istentől. Bolond dolog az, hogy ha valakinek akarok adni valamit, meg akarom hívni ebédre, vagy adok neki egy vödör gyümölcsöt, vagy bármit és nem fogadja el tőlem, akkor azt mondanám arra az illetőre, hogy bolond vagy! Miért nem fogadod el, ha tőlem el nem fogadod, Istentől sem fogadod el. Mert én nem vagyok erre méltó, én nem szolgáltam erre rá, én nem vagyok olyan jó ehhez, hogy elfogadjam….

Hát nem is vagy elég jó hozzá, és nem is érdemled meg! Egy fenékbe rúgást érdemelnél. Nem érdemeljük meg, azért kapjuk, mert Isten szeret minket, mert Istennek nagy kegyelme van felettünk és mert Jézus meghalt érte és megszerezte neked és nem azért mert tökéletes és szuper vagy, hanem azért, mert Valaki megfizette az árat, hogy te ezt megkaphassad. És te legyél elfogadó!

Mondd utánam: Én jó elfogadó leszek! Elfogadom azt, amit Isten adni akar nekem! Többet, mint amire szükségem van! Elfogadom! Egy jó magvető és kiváló arató vagyok! A Jézus nevében!... Gondolkozz magadról így!

 

Tudod az a szép kis autóm nem lenne nekem, ha azt mondtam volna, hogy Uram én ezt nem érdemlem meg, nem fogadom el. És számtalan dolog nem lenne az életemben. Magot vetettem, hitben jártam, várakoztam, megvallottam a hitemet és amikor eljött az idő, akkor learattam és sok mindennel kapcsolatban így van ez. És ezt bontjuk ki  ezekben a tanításokban, hogy hogyan is kell nekünk ezt elfogadni. Isten gazdagon meg akar áldani, hogy élvezd azokat a dolgokat.

 

Miért vannak keresztények között olyanok, akik még nem aratták le abban a mértékben az aratásukat, amilyen mértékben magot vetettek? Még nem aratták le azt, amit le kellett volna, vagy amit le lehetett volna aratniuk. Hiszem azt, hogy az Úr segít nekünk megváltozni, hogy jó elfogadók, jó aratók legyünk. Mert nem arról szól a keresztény életünk, hogy csak adunk és adunk… Jó adni, kiváló és jobb adni mint kapni – mondta Jézus és ez igazság. De a történetnek nincs vége. Tudod vannak gyülekezetek, közösségek, prédikátorok, akik nagyon szeretik kiélezni a prédikációikat az adásra, hogy jól megfejjék a gyülekezet tagjait. De ez nem helyes! Én annak örvendeznék, hogy te minél többet aratnál. Ennek következménye lesz az, hogy te többet is fogsz adni. Nekem semmi közöm ahhoz, hogy milyen mértékben járulsz hozzá Istennek a dolgaihoz a gyülekezetben. Az én dolgom az, hogy Istenben bízzak és a forrás számomra Ő és ha te nem adsz egy forintot, én akkor is gyarapodni fogok. És jó, ha ezt megtanulod, hogy soha senkire, emberre nem szabad nyomást helyezni, hogy tőle bármit kérjél, mert a te forrásod Isten. Úgyhogy nem kell a főnöknek minden héten kétszer a fülébe súgni, hogy de jó lenne már egy kis béremelés. Isten Igéjére helyezzél nyomást és bízzál meg Istenben, hogy Ő az, aki betölti a szükségeidet.

 

Lapozzatok az I. Mózes 8:22-es versre, olvasom ami az özönvízről szól és nem volt egyetlen szárazföld, ami a víz fölé nyúlott volna. Gondold el, hogy kiszáll úgy Noé a bárkából, hogy hosszú heteket töltött a vízen és meg volt próbálva abban, hogy valaha földre teheti  a lábát. És végre amikor ott van, akkor Isten szól hozzá, hogy ennek utána, míg föld lészen, vetés és aratás, hideg és meleg, nyár és éj, nap és éjszaka meg nem szűnnek. Ezt maga Isten mondta,  amíg ez a föld így fennáll, addig ez soha nem fog elmúlni és a vetés-aratással kezdődik ez. Vannak olyan globális felmelegedést túllihegő tudósok, akik azt mondják, hogy eljönnek az idők, amikor nem lesznek már hideg nappalok, hideg idők. Én inkább Isten Igéjének hiszek, mert az mást mond. És a vetés-aratás sem szűnik meg sohasem.

Ugye tudod azt, hogy sok minden, ami az életedben most jelen van, az a múltban elvetett magjaidnak az eredménye? Úgy is mondhatnám, hogy a tegnap, tegnapelőtt, az elmúlt években kimondott szavaidnak az eredménye vagy ma. Mert minden egyes szavad egy elvetett mag, minden egyes mondatod egy elvetett mag és minden mag a maga fajtája szerint terem, amíg a föld lészen. Egy másik fordítás azt mondja erről az Igéről, hogy amíg a föld megmarad, lesz ültetés és aratás, hideg és meleg, nyár és tél, nappal és éjszaka. Egy angol nyelvű fordítás azt mondja, hogy mindig lesz egy idő a vetésnek és egy idő az aratásnak. Tehát mindig van egy idő arra, hogy magot vessél és mindig van egy idő arra, hogy arassál! Hallod ezt? Mindig meg van az ideje a vetésnek és az aratásnak. Ez mindent magába foglaló alapelv. Ezen a bolygón amiben van valami élet, ez alapján működik és te is és én is ezért vagyunk itt, egy emberi mag miatt. És lehet, hogy ebbe soha bele sem gondoltál.

 

A számunkra a vetés-aratás dolog annyira természetes, mert ebben élünk és fel sem fogjuk ennek a csodáját. Amikor egy emberi lény megszületik, egy mikroszkóppal látható pici sejtből fejlődik ki 9 hónap alatt mindaz amit látsz. Ha megmutatnám neked azt a kis sejtet a mikroszkóp alatt, látnád-e benne a negyven éves erőteljes férfiembert? Pedig benne van! Benne van minden! A magban benne van minden. Nem kívülről jön ez. Amikor a petesejt megtermékenyül, akkor ott abban benne van minden, nincs semmi hozzá adva kívülről. Táplálva van, elő van segítve annak a növekedése és bele van minden genetika oltva és bele van oltva minden program abba a pici magba, hogy az kiteljesedjen. Mi ez, ha nem Istennek hatalmas csodája? És az emberek azt mondják, hogy az evolúció az az igazság. Tudod, hogy az evolúció számodra igazság legyen, ahhoz neked abban hinned kell. Én nem hiszek benne, az egy sátáni hazugság, ami ezernyi sebből vérzik mind a kémia, biológia és a fizika terén is.

 

Minden, amit megettél ma növény, vagy állat mag alapján lett termelve. Egy pici kis magban, amit összegyűjtöttél gyermekkorodban a fa alól, abban benne van annak a húsz méter magas, harminc méter széles fának a teljessége. És ez minden maggal így van. Látod-e ezt? Ha soha nem láttad volna, hogy magból jön elő minden, ha nem tudnál erről, elhinnéd-e ezt? Mert ezt szinte fel sem lehet fogni, mert annyira természetes számunkra, hogy amit elültetünk, azt aratni fogjuk. Istennek hatalmas csodája van elrejtve minden egyes magban. Jézus tanított minket, hogy minden ez alapján működik. Mindegy, hogy mi jön, mi megy, milyen politikai rendszer lesz, ez az alapelv akkor is működni fog a számodra és ha ezt nem hiszed, had legyek én is bizonyság előtted, mert a számomra ez működik. Az építőiparban dolgozom és most, amikor évek óta recesszió van az építőiparban, nem hogy stagnálás, hanem visszaépülés én mégis győztes vagyok, növekszem és gyarapodom, mégis több van és gyarapodom, mint annak előtte. Azért mert nem a világra és a láthatókra tekintek, hanem arra, amit Isten Igéje mond. Ő nincs lekorlátozva erre a természetes világra és bizony, ha te működteted a szellemi törvényt a saját érdekedben, akkor az a te számodra működni fog. Ehhez meg kell tanulnod magot vetni a maga idejében és meg  kell tanulnod aratni a maga idejében.

Minden mag a maga fajtája szerint terem és tudjuk, hogy a kukoricából nem lesz búza, akármilyen evolúciós folyamaton menne is keresztül és a madarak nem a halakból fejlődtek ki és az emlősök sem a csúszómászókból, hanem Isten megteremtette őket egyszer. És ha figyelmesen olvasod a teremtés könyvét a legelején, akkor láthatod, hogy Isten azt mondta, hogy teremtek maghozó füvet, maghozó fákat, állatokat és minden faj a maga fajtája szerint fog teremni. Isten ezt egyszer megteremtette és ezt követően reprodukálja, sokszorozza magát minden, ami a földön van és nincs szükség újrateremtésre, mert minden mag által jön elő.

 

Van fizikai mag és szellemi mag is. És Jézusról az Ige azt mondja, hogy Ő a mag és ha a mag el nem hal és nem kerül bele a földbe, akkor egyedül marad. És emlékszem, hogy beszéltem erről másfél éve, amikor a pénzügyi dolgokról volt szó, hogy a te pénztárcádban lévő bankjegyekre úgy kell tekintened, mint egy magra. Nem kell az egészet odaadni a gyülekezetnek. Viszont tudd meg, hogy annak egy része a számodra magnak kell lennie, amit elültetsz, mert ezzel a jövődről gondoskodsz.

Egy civilizálatlan afrikai őslakos is tudja azt, hogy ha megeszi az összes vetőmagját, akkor az életének vége. Egy ilyen tanításokat soha nem hallgató földműves ember is tudja a világ másik részén, hogy  a magot nem lehet megenni, mert azt el kell ültetni. Mert addig amíg a tárhelyen, a pénztárcádban, a zsebedben van, akkor az egyedül van. Ha elveted, akkor fogja magát megsokszorozni, harminc-hatvan-százszoros termést hoz az neked. És annyira féltik az emberek a pénzüket, amikor arról van szó, hogy én ezért én keményen megdolgoztam, miért akarod tőlem elvenni…. Én nem akarom elvenni, nekem nincs szükségem a pénzedre, neked van szükséged  arra, hogy te azt hittel elvesd, azt öntözd a megvallásaiddal és sokszorosan learasd. Addig, amíg az a mag él a te számodra, addig nem fog a te számodra gyümölcsöt hozni. Akkor, amikor az a mag meghal neked, mert elengeded magadtól, akkor az neked kifejti mindazt, ami bele van programozva. Vegyél elő egy bankjegyet, nézzél rá és mondd azt, hogy ebben benne van a sokszorozódásnak a lehetősége! Ha szeretnél kijönni az adósságból, akkor tedd ezt meg és vessed  el, mint magot. Nem mondom, hogy ide a gyülekezetbe, oda vessed, ahova a Szellem vezet. Jó földbe vesd el és mondd, hogy Uram én magot vetek és tudom, hogy Te vagy, aki gondot viselsz az én magomra és ebben a magban meg van minden ahhoz, hogy ez felnövekedjen, megerősödjön és gyümölcsöt teremjen nekem. A legjobb dolog, amit tehetsz szükség, adósság és hiány idején, az nem az összekuporgatás és nyolc másodállás vállalása, hanem a magvetés. Ez az, ami kihoz téged a hiányból.

 

De nem csupán magot kell vetned, hanem meg kell tanulnod aratni – még rá sem tértünk erre, hogy hogyan lehet igazán jól aratni. Szeretném, ha jól megértenétek, hogy Isten akarja azt, hogy te jómódban éljél, hogy növekedjél. Meg kell tanulnod jó időben jó magot elvetni és meg kell tanulnod jól aratni is. Jézus volt a szent mag, el lett vetve és meghalt. Isten az egyszülött fiát vetette el mint magot. Ha minden mag a maga fajtája szerint terem, akkor Isten ha elvetette Jézust mint magot akkor mit fog aratni? További fiakat. Isten aratása eljött-e? Igen, te vagy az aratása, te vagy a fia, a lánya, akit az elmúlt évtizedek alatt learatott. Nem volt rest feláldozni a legértékesebbet és odaadta azt értünk és Ő most is arat és egyre több milliónyi ember imádja Őt tiszta szívvel. Az újjászületés által válunk Isten gyermekévé. Amikor az emberek üdvösségre jutnak és újjászületnek, akkor az Istennek egy aratás. Tegnap Németkéren voltunk evangelizálni és ott is születtek újjá emberek, ez Istennek az aratása volt. A te életedben is ugyanígy működik ez, kell legyen ebben hited.

 

Az Ige is egy mag, amit Isten beléd helyezett és ez idővel megváltoztat téged. Szeretnéd-e tudni, hogy hogyan arassál többet, hogy hogyan takarj be magadnak többet? Lapozzatok a Példabeszédek 10:4-es versére, olvasom: „Szegénnyé lesz, aki cselekszik rest kézzel, a gyors munkások keze pedig meggazdagít.” Mit jelent ez? Vajon igaz ez? Ha Isten Igéje igazság, akkor minden egyes igevers igazság, így van? Ha azt mondod, hogy nem Isten akarata a gazdagság, akkor azt mondod, hogy nem Isten akarata az, hogy szorgalmas legyél, ne legyél link, lusta. A gyermekeinket is arra neveljük, hogy ők szorgalmasak legyenek. Ha jó nevelést kaptál, akkor te is  azt tanultad gyermekkorodban, hogy szorgalmas legyél. Szegénnyé lesz, aki cselekszik rest kézzel, a gyors munkások keze pedig meggazdagít. Itt a szorgalom, gazdagság irányába tol el téged.

 

Olvasom az 5-ös verset: „Gyűjt nyárban az eszes fiú, álomba merül az aratás idején a megszégyenítő fiú.” Egy másik fordítás azt mondja, hogy a lusta ember szegénnyé lesz. Mi van akkor, ha naponta megvallod százhúszszor, hogy az Úr betölti a szükségeimet és kihoz engem az adósságból és mi van, ha egy csomó magot vetsz el, de te lusta vagy, nem vagy szorgos kezű? Akkor melyik igazság fog érvényre jutni az életedben? Mert ugye az is igazság, hogy az Úr betölti a szükségeinket, most akkor melyik jut érvényre az életemben? Hát ezzel lehúzod magadat, ha ezek az Igék igazak rád, akármennyi magot vethetsz, akármennyi hitmegvallást tehetsz. Ha lusta vagy és nem teszed azt, amire a Szellem vezet, nem fogod meglátni az aratásodat és így nem fogsz aratni. Sokan itt tévesztik el, hogy azt gondolják, hogy az aratás az automatikus, hogy azzal nekem semmit nem kell tennem. Tudod van úgy, hogy Isten arra vezet, hogy váltsál munkahelyet és egy másik munkahelyre menjél, ahol lehet, hogy sokkal többet kell majd dolgoznod. De ezzel együtt sokkal többet fogsz keresni és ezáltal lesz nagyobb aratásod. De te azt mondod, hogy olyan kényelmes ez a munkahely és nem követed a Szellemet, akkor hiába vagy magvető és tizedfizető, hiába teszed a megvallásaidat reggeltől estig, nem fogsz arra a teljességre eljutni arra a teljességre, amelyre eljuthatnál a magvetésed alapján, mert nem tudsz aratni, mert a körülményekre nézel.

Át lehet-e aludni az aratást? Igen most olvastam fel az Igéből. Amikor neked aratni kellene, te alszol vagy várakozol. Van amikor cselekedni kell, van amikor meg várakozni.  Lehet-e hogy neked volt aratási időd, de aludtál és nem vetted észre? Valószínűleg voltál ilyen helyzetben. Van egy téves elképzelés az emberekben, hogy ha elég pénzt vetek el és elég megvallást teszek, akkor majd gyarapodni fogok. Nem kell messzire menni, hogy lássunk olyan embereket, akik adnak és adnak és megvallják a hitüket a növekedésükben és mégsem növekednek. És el vannak maradva a számláikkal, meg vannak bántva és sértve év, év után. És valamin nincs rendben. Ha nem látunk eredményeket, akkor tudnunk kell, hogy nem Istennel van a  probléma. A probléma a mi megértésünkkel a mi cselekedeteinkkel van. Ha te vetsz és megvallást teszel akkor mindenképpen fogsz aratni? Nem! A természetes világban sincs ez így, át lehet aludni az aratást. Vagy a barackfáról lepotyognak a szilvák, begurulnak a fazékba és kifőzik magukat…Olyan van, hogy megkapod készen a baracklekvárt és csak meg kell enned. Amíg valaki nem megy ki és nem szedi le, nem vezet egy kombájn, nem szedi le a termést, előfordulhat, hogy az egész termés tönkre megy. Tudod hitben megvallani azt, hogy nekem lesz mit télen beleraknom a palacsintába mit beleraknom, ahhoz nem mindig kell azt tenned, hogy imádkozol afelől, hogy valaki áldjon meg engem két üveg lekvárral. Hanem amikor van két vödör barackod, akkor veszed a fáradságot és el kell készíteni lekvárnak, vagyis időt kell neked tölteni, hogy jó aratásod legyen abból. A lusta nem eszik barackos palacsintát, hacsak nem kap ajándékba lekvárt, mint ahogy én szoktam.

 

Előfordulhat, hogy a teljes aratás elveszik, mert lusta volt. Én láttam már kukoricaföldet, hogy hó volt rajta és szőlőtermést, hogy össze volt fonnyadva a szőlőszem a fürtön és még tavasszal is rajta lógott és tönkre ment, mert nem aratták le. Mondod, hogy te nem vagy ilyen! De azért ha nem is vagy kézműves, akkor még kell aratnod. Neked észnél kell lenned, hogy mikor mit, hogyan teszel. Amikor itt az idő az aratásra, akkor csinálni kell, mert csak egy résnyi idő áll rendelkezésre. És sokan arra várnak, hogy Isten majd learat a te számodra és behozza azt. De az aratás az a te felelősséged és nem Istené. Isten a növekedést adja, Ő a magba beletáplálta a programot, hogy az felnövekedve megsokszorozza magát. Ő az aki esőt ad, aki a napsugarakat adja rá, ez az Ő része és garanciát vállal rá, hogy ha te elveted a magot, akkor eljön majd az aratási idő a te számodra, mert Isten nem csúfoltatik meg, amit elvet, azt fogja aratni. Isten nem fog kudarcot vallani ebben. Nem kell Istenre várni, hogy leszedje a termést.

A Prédikátor 11:4-es Igét olvasom: „Aki a szelet nézi nem vet és aki sűrű fellegre néz, nem arat”. Itt két dologról, a vetésről és aratásról van szó. És nem mondja itt az Ige, hogy neked magot kell vetni és akkor Isten majd learatja neked. Arról van szó, hogy neked kell valamit tenned. És veled fordulhat elő az, hogy ha a szelet nézed, akkor nem fogsz vetni és ha sűrű fellegre, akkor nem aratsz. Vannak, akik kihagynak vetési lehetőségeket, mert úgy gondolják, hogy nekik az nem a megfelelő idő. Hallod ezt? Tudod miről beszélek? Az emberek kihagynak lehetőségeket a magvetésre, az adakozásra, mert úgy gondolják, hogy az nekik  nem a megfelelő idő. Mert most erre a dologra én még nem állok készen, nekem ilyen számláim vannak, meg olyan, meg cipőt kell venni…. De tudod az Úr foglalkozik az övéivel és soha nem erőlteti rád, hogy magot vessél. De akkor viszont ez az Ige lesz valóság az életedben, mert a körülményre tekintesz és nézed a szelet és nem vetsz, mert a körülményre tekintesz. Isten tudja jól, hogy te milyen helyzetben, jobban mint te és tudja, hogy holnap milyen helyzetben leszel. Ő soha nem azért kéri, hogy neked kevesebb legyen, hanem azért, ha eljön az idő mikor aratásra lesz szükséged, akkor ott az már készen álljon. Mert a magnak idő kell, hogy gyümölcsöt teremjen.

 

Az Úr foglalkozik az övéivel és akkor te a körülményeidre nézel és azt mondod, hogy ezt én most nem tudom megtenni, majd máskor. És nem csupán a pénzügyi dolgokra vonatkozik ez. …Nekem nem jó ez az idő, hogy a gyülekezetbe menjek, a családommal, a szeretteimmel kell lenni… Tudod, amikor ide eljössz, az is egy magvetés, mert az idődet veted Istennek. Aratni fogsz ezután? Igen! De ha nem veted el az idődet, akkor hogyan várod, hogy learasd Isten legteljesebb áldásait. Az Úr soha nem fog téged megkérdezni, hogy ez most jó idő lenne-e a számodra. Van úgy, hogy nem jó az idő arra, hogy magot vess. Van egy csomó dolog az életedben, amit te nem látsz. Egyszerűen csak meg kell bíznod Istenben, hitben kell járnod, meg kell ismerned az Ő hangját, és amikor körbevesz egy-két bizonyság hogy a szellemének vezetésére magot vetettél és a megfelelő időben készen álltál és learattad azt, akkor a következő alkalommal nem leszel már ilyen hitetlen és nem leszel tele annyi kérdéssel. Hogy Uram, ez a te hangod volt, tényleg magot kell vetnem, tényleg oda kell adnom? És lehet ezt egy fél kiló paprikával, mézzel, egy vödör barackkal megtenni. Ha szellem szól, akkor tedd meg gyorsan. Én egy magvető vagyok!

 

Kint voltunk Izraelben és ott mindig szeretek valakit megáldani a bazárban, vagy a piacon. És akkor mindig csodálkoznak, hogy …ezt miért adod nekem, nem kell… Azért adom, mert én magvető vagyok és szeretném Isten legteljesebb áldásait megtapasztalni az életemben. És ahhoz, hogy én gyarapodjak és győztes legyek minden területen, nekem ahhoz magot kell vetnem és ne tiltakozzál ez ellen. Fogadd el amit adok! Jó dolog magot vetni, mert ebben van meg az aratás lehetősége is.

 

Ha látásban jársz és a körülményekre tekintesz, akkor ki fogsz hagyni lehetőségeket a vetésre. Vársz majd egy jobb időre, amikor majd több lesz neked, amikor ezt, vagy azt befejezted, amikor túl vagy ezen vagy azon, amikor a gyerekek befejezték az iskolát, amikor felújítottad a fürdőszobát…., de soha nem fog ez megtörténni, mert aki a kicsin nem hű, a sokon sem lesz az. És ez nem Fábián Attila nagy kijelentése, Jézusé. És ha nem leszel engedelmes ötezer forinton, akkor ötvenezren, vagy ötszázezren sem leszel az. És mindegy, hogy mi az a pénzösszeg, ami a rendelkezésedre áll, amid van, azon kell neked hűségesnek lenned.  Isten nem fog számonkérni többről, mint amid van. Amid van, azt hogyan osztottad be, hogyan sáfárkodtál, abból hogyan vetettél magot?

 

A Prédikátor 11:4-es Ige: „Aki a szelet nézi nem vet és aki sűrű fellegre néz, nem arat.”  Vajon lehetséges-e az, hogy valaki rossz dolgokra tekint és ezért nem arat? Lehetséges-e az, hogy valaki a körülményekre tekint és ezért nem arat. Igen! És ez a mai üzenet lényege. Hogy ugyanúgy, ahogyan az emberek néznek a körülményekre és a láthatókra és a lehetőségekre, mikor magot kell vetni, ugyanígy el tudják rontani az aratásnál is, mert azt mondja az Ige, hogy aki a fellegre néz, az nem fog aratni, nem megy ki a földre learatni a gabonáját, mert azt nézi milyen az idő. Életed minden területére  igaz ez. Azután is előfordulhat ez, hogy már magot vetettél? Igen! Lehetséges-e az, hogy te magot vetsz hit által, megteszed a helyes hitmegvallásokat és mégsem aratod le? Igen! Azért, mert a körülményekre tekintesz. Óhh hát én ezt nem fogadhatom el! Én erre nem vagyok méltó! Én ezt nem tudom megtenni Uram. Pedig az Úr hoz neked egy jó ötletet, hogy ebbe vagy abba fektess bele…azt vedd meg. Óh nem én erre képtelen vagyok, én erre sajnálom… Tudod nekem nagy aratások jöttek az életembe, hogy az Úr azt mondta, hogy ezt vagy azt vegyem meg. És nem értettem, hogy miért és megvettem, pénzt öltem bele. És eltelt egy kis idő és többszörös áráért  adtam el. És mi ez, ha nem aratás? És nem egy pár cipőről beszélek, nem egy ingről, vagy pólóról. Követned kell a Szellemet, azt hogy Isten mit mond, mert ha nem figyelsz erre, el fogod mulasztani az aratásodat. És nem mondhatod azt, hogy… ohh hát én nem vagyok kereskedő! Én ehhez nem értek! Teljesen mindegy, hogy mihez értesz, mihez nem. Ha megcselekszed Isten Igéjét, akkor az a te számodra gyümölcsöt fog hozni, mert Isten nem csúfoltatik meg, amit az ember elvet, azt le fogja aratni. Ámen!

 

Nekünk hitben kell magot vetni, hitben kell várakozni és hitben kell aratni! És a jövő héten folytatjuk…

 

Mondjátok velem:

 

Én az az ember vagyok, aki megtanulom azt, hogyan kell magot vetnem. A megfelelő időben én magot vetek. Az elvetett magot én öntözni, fogom, ápolni fogom. Istennek gondja van az én magomra, megsokszorozza azt az én számomra. És én egy jó arató leszek. Mert az Úr Jézus megtanít engem erre a Szent Szellem által. Mert én követni fogom a Szent Szellemet és nem leszek bizonytalan és tétova, hanem tudni fogom, hogy mikor mit tegyek. Követem a Szellemet és az elvetett magom alapján sokszoros aratásom lesz. Én egy jó arató vagyok, egy kiváló arató és kiváló magvető, Istennek felkentje. Isten gyönyörködik abban, hogy én sok gyümölcsöt termek az Ő dicsőségére a Jézus hatalmas nevében! Ámen!.”